Nagykovácsi

Nagykovácsi RM bemutatkozása

A Nagykovácsi Helyi Regnum (NRM) története egészen a ’80-as évek második feléig nyúlik vissza. Ekkor költözött ugyanis a faluba több, regnumi gyökerekkel rendelkező család, akik a családalapítás és az otthonteremtés mellett fontosnak tartották az elnéptelenedett templom fiatalokkal való megtöltését, és regnumi mintára kis közösségek építését. A ’90-es évek derekától egyre bővültek a közösségek: Zergék, Bocsok, Sasok, majd a Kenguruk és a Zsiráfok is hétről hétre találkoztak, kirándulni jártak, lelkigyakorlatokon vettek részt, és persze nyári táborokba mentek.

A Regnumhoz való csatlakozásra 2001-ig kellett várnunk, de abban az évben ősszel hivatalosan is helyi Regnummá váltunk, és azóta is hagyományosan minden év október első vasárnapján egy közös szentmisével ünnepelünk, és emlékezünk az évfordulóra.

Azóta lassan 15 év telt el. Népeink száma 21-re emelkedett – ebből 18 közösség a mai napig aktívnak tekinthető. Közösségbe járó tagjaink száma 250 fő fölé duzzadt – ez több, mint 100 regnumi családot jelent Nagykovácsiban.

Életünk a faluban szorosan kapcsolódik a plébániához. A karitásznak segítünk Húsvétkor és Karácsonykor a rászorulók számára készített ajándékcsomagok kiosztásában, csapataink ministrálnak a 10 órás szentmiséken, az adventi rorátékon, készülnek a nagycsütörtöki virrasztásra, karácsonyi pásztorjátékra. Taizéi imaórákat szervezünk, részt veszünk a plébániai farsangon, és a hagyományos évzáró juniálisokon is. Ezeken kívül minden évben van egy NRM nap, ahol általában egy nagy közös sportolásra, kirándulásra, esetleg akadályversenyre gyűlik össze a helyi Regnum színe-java.

A nagykovácsi vezetők közössége (Vizicsikók) helyi gyűléseken találkozik (általában egy évben 4 alkalommal), ezen kívül „ősi”hagyomány a tavaszi „Vizicsikó-túra” is. Ez a mi vezetői hétvégénk, ahol valóban jut idő testi-lelki töltődésre, játékra, kirándulásra, és zárásként az elmaradhatatlan ünnepi vacsorára.

Az NRM közösségei (koruk szerint „növekvő” sorrendben): Grizzlyk, Marmosetek, Koalák, Krokodilok, Gekkók, Csigák, Kaméleonok, Tobzoskák, Hangyák, Nanduk, Delfinek, Kistigrisek, Párducok, Teknőcök, Zsiráfok, Kenguruk, Sasok, Bocsok, Zergék, Méhek, Másodikpéntek.